Domokos Gyöngyi: A sokszínű London, avagy a Campus Mundi londoni szakmai gyakorlat beszámolója

Ez a blog egy tematikus gondolatsor a Londonban végzett szakmai gyakorlatomról, amelyet a Campus Mundi révén sikerült megvalósítanom. Montázsszerű képek ezek egy multikulturális világvárosról egy kutató szemszögéből.

Amikor egy ajtó kinyílik

Az egész történet úgy vette kezdetét, hogy egy napon a doktori iskola adminisztrátorától egy email várt a fiókomban a Campus Mundi pályázat lehetőségeiről. Mivel mindig is szerettem volna más országokat és más kultúrákat közelebbről is megismerni, másrészt a disszertációm írásához is szükségessé vált egy angliai nyelvterületen folytatott kutatás, eljátszottam a gondolattal, hogy pályázzak. Az ok, amiért csak eljátszottam, a két kisfiam. Amikor egy kutató, egyetemi óraadó vagy egy doktorandusz képe tárul elénk, többnyire egy egyedülálló, könyveket faló személy jut eszünkbe, aki gyermektelenül egy könyvtár padjaiban ülve éli hétköznapjait. A valóság azonban igen sokszínű. A kutatóknak bizony sokszor gyermekei vannak, ahogy esetemben is kettő, és emellett szükséges maguknak megteremteniük azt a környezetet, amely lehetővé teszi számukra, hogy feladatukat megfelelően tudják teljesíteni. Különösen ha egyedülállók. Így jóval nagyobb bátorságra van szükség azok számára, akik ilyen körülmények közt sem adják fel. Összeszedtem minden bátorságomat, és jelentkeztem a szakmai gyakorlatra. A University College London egyik előadóját, Peter Agócsot kértem fel a supervisori feladatkör teljesítésére, aki megfelelő szakértelemmel és végig segítőkészen vállalta a feladat betöltését. Örömmel töltött el, amikor a pályázat elbírálására pozitív válasz érkezett, és az Erasmus+ valamint a Campus Mundi adminisztációs fázisán az ügyintézőknek köszönhetően hamar átesve előkészültem az útra.

London madártávlatból (Augusztus)

Londonba végül augusztus 4-én érkeztünk meg, hogy a szakmai gyakorlat kezdetére szerezzünk szállást, és a gyerekek beiratkozzanak egy angol iskolába. Az indulást nehezítette, hogy az időpont Amerikából, a lexingtoni latin workshopról és konferenciáról (ugyancsak Campus Mundi által támogatott projekt, hálásan köszönöm nekik) való érkezésemet követően kevesebb, mint egy nappal volt csupán, így a reptéren töltött néhány hosszadalmas órát követően már indultunk is Londonba. A gép hajnalban indult, ami azt jelentette, hogy emberségesebb megoldásként a reptéren kellett aludnunk, azonban minden fáradtságot feledtetett a repülés élménye. A felhők alá kerülve lassanként kirajzolódtak a világ térképének mozaikdarabjai, melyek végül Anglia felszínét mutatták. A gép végül egy félórás várakozást követően szállt le, minthogy a pilóta bejelentése szerint a brit reptér a túlzsúfoltság miatt nem adott engedélyt a leszállásra. Végül a piros emeletes buszok világába érve felszálltunk egyre, és a szállásra az emeletből szemlélve a várost jutottunk el. Ideiglenes szállásul a Holiday Inn szolgált számunkra London déli részén Collliers Woodban. Kellemes hely kedves  személyzettel. A közelben hatalmas parkok csörgedező patakokkal. Tettünk is egy kitérőt, hogy megszemléljük a tájat a közeli állatsimogatóval, és közben feketeszedret szedjünk. Az első hetekben a szálláskeresés ideje alatt városnézéseket és egyéb asszimilálódásra törekvő érdekes tevékenységeket is beiktattunk, így kötve össze kellemest a hasznossal.

És London valóban sokszínű

Ha kinyitunk egy londoni útikönyvet, azt találjuk, hogy legnagyobb részt az épületek dominálnak benne: a Big Ben, a Backingham Palace, a London Bridge, és így tovább. Ám ha közelebb kerülve belekerülünk a város forgatagába, akkor tapasztalhatjuk meg leginkább, hogy egy várost soha nem kizárólag csak az épületei határoznak meg. Hogy London lüktet. Mi legalábbis ezt tapasztaltuk. A nyüzsgő várost színesítő performance-ok áradata vett körbe minket szinte mindenhol. A Trafalgar Square hol improvizatív módon kialakult tűzdobáló előadótere, hol pedig egy díjnyertes hegedűművész színhelye. A London Eye mellett Mr. Bean hasonmása, nem sokkal arrébb pedig egy akrobata szórakoztatja a félköralakban adhoc színházi nézővé váló közönséget. Az utcán és a piros emeletes buszokon, avagy a double deckereken pedig megannyi kultúra keveredik egymással. London olyan, mintha az egész világot egybeöntötték és összeturmixolták volna. A világ bármely tájáról található itt ember. India, Amerika, Kína, Portugália, Kenya, és így tovább. 10 millió ember él itt, ebben az egyetlen városban avagy annyian, mint egész Magyarországon. Megannyi kultúra összezárva, és mégis megférnek egyás közt gyűlölködések nélkül. London alapvetően az egymás elfogadásának és megértésének a városa.  És ez teszi éppen olyan egyedivé mint az egyik legnagyobb világvárost.

Omne initium difficile est, avagy minden kezdet nehéz (Szeptember)

És nem is kicsit. Amikor szeptember kezdetén sem volt még állandó lakhelyem minden erőfeszítésem ellenére, elkezdtem nagyon félni, hogy mindhiába nyertem meg a pályázatot. A gyerekek iskolai beiratásához egy címre volt szükség, amit egy hotel vagy más alkalmi szállásadó nem ad ki. A UCL-hez fordultam többször segítségért, de sajnos vendégként nem volt jogosultságom kollégiumra, és családos helyet más formában nem tudtak biztosítani. Végül egy magyar nő segítségével jutottam egy studiószobához Barkingban havi 880 fontért. Az egyetem szeptember végén kezdődött, addigra sikerült szerencsésen átesni a bürokrácia útvesztőin több órás várakozásokat követően. A council ügyintézőhelye a könyvtár volt, ez is jelzi, hogy a könyvtárak Londonban egy komoly funkcióváltáson estek át, egyfajta közösségi térré lényegülve át. A barkingi könyvtár, ahol most ebben a pilanatban e sorokat írom, nem csak könyveket tárol, de a council és a workshop is helyet kap itt. Mindenesetre visszatérve a kezdeti problémákhoz, azok mindig adódnak, de nem szabad feladni. Mindig ki kell tartani, bármi is legyen. 

University College London (Szeptember)

A University College London Nagy Britannia legnagyobb egyeteme. A Gower Streeten található főépülete az antik görög templomok hangulatát idézi. Ez a belső benyomás még tovább fokozódott bennem, amikor a UCL könyvtárának képe tárult elém.  Az első látogatásom az egyetemen így szeptember elején volt. A kártyám kiállításához fel kellett keresnem a tanszéket, amely a főépület mögött, a Gordon Streeten helyezkedik el. A tanszék csaknem üres volt, de amikor beléptem viszont, Robbey, az egyik egyetemi oktató és Stephanie, az adminisztrátor már szeretettel várt. A félév szeptember végén kezdődött, azonban a kutatómunkát már ezelőtt meg akartam kezdeni. Azonban a szándékom ellenére ezt nem igazán sikerül megvalósítanom, amíg nem kapok egy állandó szállást. Erre végül szeptember közepén került csak sor, amikor már majdnem minden reményemet feladtam. A legnagyobb problémát az a 22-es csapdája jelentette, hogy angol bankszámlára kell eleve utalni a depozitot, akinek nincs ilyesmije, azzal szóba sem állnak. A bank azonban csak azoknak nyit bankszámlát, akiknek már van állandó lakcímük, avagy nem egy ideiglenes helyen laknak. A problémát az utolsó pillanatban végül egy magyar hölgy segítségével sikerült megoldani, aki szobákat ad ki Londonban.

Barking

Barking London keleti részén a negyedik zónában helyezkedik el, legnagyobb részt pakisztánok és indiai bevándorlók lakják. Ez London legolcsóbb része, és általában elszörnyedt az a londoni, aki meghallotta, hogy itt lakunk. A valóságban azonban közel sem olyan rossz. Az utcasoron kisboltok sokasága. Az emberek kedvesek és segítőkészek, és ugyan brit emberrel nemigen találkozni, de a világvárosokban ez gyakori jelenség. Egyszer egy tizenéves fiú kitépte a kezemből a tejet, hogy ellopja. Nem azért, mert szomjazott, csak a hecc kedvéért. A közelben az anyja nevetett rajta. Célszerű megjegyezni, hogy a fiúnak tejfehér bőre volt, a segítségemre pedig egy pakisztán lány sietett, aki hazáig segítette hozni a dolgaimat. Ez is mutatja, hogy a bőrszín és származás mennyire nem mutatja a belsőt. Barkingot alapvetően, akárcsak Londont egymás elfogadása jellemzi. Egy városka a sok közül, amely beépült Londonba, és immáron részévé vált.

Betekintés az angol oktatásba, avagy végre iskolában

Amint meglett a szállásadótól a leigazolt cím, a bürokrácia érdekes világába voltunk kénytelenek csöppenni. A legközelebbi council félórányira volt a szállásunktól busszal, ide kellet eljutnunk. A council az egyetem épületébe volt beépülve, és amikor odaértünk, egy kapucsengőt kellet megnyomni, amelyre egy hölgy jött le, hogy közölje, az ilyen jellegű ügyeket a könyvtárban végzik. A meglepetéstől felócsudva végül eljutottunk a könyvtárhoz, ahol több mint egy óra várakozást követően  egy nyomtatványt beadva elintéztük a beiskoláztatást. Most már csak a levélre kellett várnunk. Végül két hét után meg is érkezett, mely szerint a kisebbik fiam a közeli Northbury Primary Schoolba került, a nagyobbik a Gascoigne-ba, ami arról híres, hogy Nagy Britannia legnagyobb primary schoolja. Olyannyira felkapott, hogy még dokumentumsorozatot is forgatnak róla. Az angol  iskolákban az egyenruha kötelező, így gyorsan beszereztük azt is. Az angliai oktatás sokkal gyermekközpontúbb, ugyanakkor nagyon izolált környezet is. A szülők nem mehetnek be az épületbe, egy vonal mögött kell várniuk a gyermekeiket, a kommunikáció a pedagógus és a szülő között  pedig minimális. A szülők nem tudják, hogy a gyerekeiknek milyen óráik vannak, tankönyvek pedig nincsenek. Füzetekbe írnak, az egyetlen, ami a szülőhöz is eljut, az a házifeladatos füzet. Az iskolaidőben csak ebéd van, az étkezés pedig befizetéses alapon vagy pack lunch módon is elfogadott. Leves nincs, és elég gyakran sajnos gyorsételeket kapnak a gyerekek. Ez egy magyar ember számára felfoghatatlan. Minden nap 8: 30-kor indulunk az iskolába, aminek a befogadási ideje 8:45 és 9:00 óra között van. Aki előbb érkezik, annak a kapu előtt kell várakoznia, hogy kinyisson az iskola, aki később, az elkésik. Külön problémát jelentett a kutatásomra nézve, hogy az iskola 3:30-kor ért véget. A késést igen komolyan veszik, az igazolatlan hiányzásért pedig pénzbüntetés jár. Mindentől függetlenül az angol oktatás gyermekszerető és kevésbé stresszközpontú, mint egy ismeretanyagokat középpontba helyező oktatási rendszer.

A brit könyvtárak

 

Amint említettem, a brit könyvtárak igen sokfélék kapacitásukat és funkciójukat tekintve. Mióta megjött az iskolai behívó, az időm legnagyobb részét napközben a UCL könyvtárában és a British Libraryban töltöm az adatbázisok feldolgozására, hogy megfelelő mennyiségű forrásanyag birtokában legyek a disszertációm megírásához. Mindkét könyvtár két külön világ, és mindkettőnek megvan a sajátos varázsa. A British Library kiterjedtebb adatbázisokkal rendelkezik, a UCL esetében viszont sokkal több minden találató meg közvetlenül a polcokon, és a jstor is elérhető onnan, a másik helyről hiába próbálkoztam. Ami magát az épületet illeti, számomra a UCL útvesztői viszik a pálmát. Az elején ugyan el lehet tévedni ebben a labirintusban amely fel-le kigyózik, de ha az ember már átlátja a szerkezetét, lassanként megtalálja az utat. Mintha Umberto Eco középkori könyvtárába tévedt volna az ember. Egyszerűen fenomenális élmény itt kutatni. A napjaim általában igen egyformán telnek ezt tekintve. A gyerekekkel 7:30-kor kelünk, próbálunk egyik iskolából átfutni a másikba, majd földalattival útra kelek, hogy eljussak a könyvtárak egyikébe. Legtöbbször mégis a British Librarybe, mert könnyebben megközelíthető, a Hammersmith and City line sajnos sokkal ritkábban közlekedik. Itt telik a napom délután kettőig, amikor befejezem a napi pensumot, és próbálok eljutni valahogy Barkingba az iskolához. Novemberben sajnos a laptopom váratlanul leállt, és újra kellett telepíteni az egész operációs rendszert. Bár az adatok egy részét külső merevlemez segítségével sikerült megmenteni, ez mégis nagy csapást jelentett, hiszen a források egy részét újra neki kellett állnom feldolgozni.

Az antik óda projekt

A UCL-en folytatott szakmai gyakorlatom során amellett, hogy a könyvtári kutatás töltötte ki az időm nagy részét, kéthetente konzultációt folytattam a supervisorommal, Peter Agóccsal. Peter Agócs kanadai-magyar származású klasszika-filológus, a UCL előadója, aki az antik óda kollektív emlékezet jelenségével foglalkozik. A tanszéken több oktatónak is bemutatott, és jóvoltából alkalmam volt részt venni az antik óda projektben is, amely során megadott szakirodalomból felkészülve egy műhelykutatáson segíthettem a projekt előremenetelét. Emellett a forrásanyag feldolgozási stádiumait nyomon követve Peter szakmai tanácsokat adott a disszertáció előrehaladásához. A disszertációm pedig a következő szerkezeti szintekre épülve elemzi a horatiusi óda újraértelmeződését:

       Horatius és medialitás, az óda mint műfaj átalakulása;

       Centrális és perifériális ódaolvasat, avagy az angol és magyar horatiusi olvasatok a transzlációs paradigmák horizontján;

       A horatianizmusok, avagy a kollektív és az identifikált fordítás relációja;

       Horatiusi olvasatok az Európán kívüli irodalmi rendszerekben.

 

 

Ezek közül elsősorban a Horatius és medialitás, az óda mint műfaj átalakulása kapott központi  hangsúlyt.  Az angol és magyar horatiusi olvasatok felkutatásában komoly problémát jelentett, hogy a mai imitált horatiusi angol versek közül csak kis hányada jelzi a címben az intertextualitás tényét. 

Circulus Latinus Londiniensis

A londoni latin körre az interneten akadtam. Miután a Campus Mundi jóvoltából (Hálásan köszönöm nekik!)  a lexingtoni körrel alkalmam volt egy erős szakmai és baráti kapcsolatot kiépítenem,  úgy döntöttem, hogy a londoni körrel is felveszem a kapcsolatot. Maya hamarosan válaszolt is a levelemre, és a következő latin körnek már aktív részese is lehettem. London különféle kávézóiban olvastunk auktorokat és beszélgettünk latinul, a kör tagjai közt nagy meglepetésemre pedig ott volt Avitus is, a UCL egyik óraadója, aki  latin nyári  egyetemet is tart az egyetemen. Ezt követően meghívott a UCL-en tartott kurzusaira, ahol immár alkalmam nyílt több egyetemistával is latinul kommunikálni. A kurzusokon a hallgatók még nem érték el azt a stádiumot, hogy egy magasabb szinten tudjanak társalogni, és így jó érzés volt számomra, hogy valamelyest segíthettem az előrehaladásukat.

Felfedezni Londont

A kutatáson túlmenően London több kultúrális és kikapcsolódási pontjait is sikerült felfedezni. Avagy munka után édes a pihenés. A British Museum antik gyűjteményét bejárva vagy a belső átriumát csodálva visszatekinthettünk a múltba, a Science Museumban a Saturn V darabjait tekinthettük meg, a Natural History Museumban pedig a dinoszauruszok csontjainak bűvöletében egy imitált földrengés “áldozataivá” válhattunk.

Emellett London tele van parkokkal. A hozzánk legközelebbi a barkingi park, mi mégis inkább a Hyde Parkot látogattuk. Hol palackból készített hajót úsztattunk, majd gesztenyét szedtünk, hol pedig sárkányt eregettünk. De talán mégis úgy fedezhettük fel Londont leginkább, hogy minden tervezés nélkül nekiindultunk a városnak, és bejártuk a legkülönfélébb részeit. 

Oxford Latinitas Project

Avitustól érkezett egy levél a londoni latin körbe, hogy az oxfordiak latin nyelvű auktorolvasást tartanak, amelyre így én is meghívást kaptam. Nem sokat gondolkodtam a lehetőségen, rögvest belevágtam. Egy szombati napon volt az auktorolvasás, így megoldhatóvá vált a gyerekek felügyelete barátok segítségével. Sokat hezitáltam, hogy miként vegyem meg a jegyet az utazáshoz, de amikor Avitus felvetette, hogy együtt is mehetnénk Oxfordba, úgy gondoltam, a helyszínen fogom magam is kifizetni azt. A híres Paddington állomásról indultunk, amelyet a kismackóról készült film tett ismeretessé. Ott vártam Avitusra, azonban csak nehezen találtam rá. Öröm volt számomra újra latin szóval társalogni. Miután Oxfordba értünk, az állomástól csak pár percnyire volt az egyetem. A program, amely a római Accademia Vivarium Novum mintájára épült, igen hasonló volt a lexingtoni conventiculuméhoz. Különféle szintű auktorolvasások voltak a kezdőtől a haladószintig több sessióban. Kezdetben egy ráhangolódási csoporttevékenység volt, mely során Phaedrus meséiből kellett alkotni egy kisebb latin nyelvű színdarabot, mely később előadásra is került az egész latin kör előtt. A program teljes ideje alatt csak latinul szabadott kommunikálni. A második és a harmadik sessióban a haladó szintű Erasmust és Senecát választottam. Este a szervezők meghívtak a záróvacsorára is Clive Staples Lewis író házába, ahol tovább folytatódott a latin nyelvű eszmefuttatás. Hívtak egy közös márciusi tanulmányútra, amelyre azonban a kutatás folytán és anyagi okokból nem tudtam elmenni. Ezen a napon jól szervezett és szakmailag is minőségi program volt.

London télen (December)

Amikor beköszönt a tél, általában érdekes képet ad az adott országról vagy városról az, hogy miként reagál erre. London alapvetően egy lépéssel mindig előrébb jár az időjárásnál. Az utak végig sózva vannak annak ellenére, hogy nem várható hó az előrejelzések szerint. Havat itt olyan ritkán látnak, hogy szánkót már szinte nem is kapni. Így ha egyszercsak felüti a fejét a hó, a helyzettel nem tudnak mit kezdeni, és ebben az esetben olykor az iskolák bezárnak, a tömegközlekedés pedig leáll. Nálunk egyszer volt ilyen, igaz, akkor vörösriasztás indokolta a döntést. A tél mindenesetre közel sem olyan hideg, mint Magyarországon, és a londoni emberek nagy része és gyermekeik igen gyakran hozzánk képest alulöltözve, polóban és kabátban tűrik a hideget.

Karácsony Londonban (December)

Október végén már egy újabb világ köszönt Londonra. Az utcák beöltöznek a karácsonyi világításba, különösen a híres és nevezetes Oxford Street. Érdekes, hogy a Westminister környékén minden sötét marad, míg máshol színpompás kivilágítások várnak az arra járókra. A Winter Wonderland is megnyitja kapuit, amely Európa egyik talán leghíresebb karácsonyi vásáraként egy elvarázsolt világba kalauzolja a karácsonyi hangulatra vágyókat. Egy hirtelen a földből kitornyosodó vidámpark lát napvilágot itt, valamint jégszobrok kiállítása, jégszínház és jégkorcsolya. A kirakodóvásár és céllövöldék, valamint a karácsonyi melengető forró csokik mellett hatalmas hullámvasutak tetejéről lehet csodálni a várost. A hidegben tűz mellett lehet megmelegedni, ahol sokszor pálcikára húzott pillecukrokat pirítanak maguknak az emberek.

Decemberben városszerte családi programok várják a gyerekeket. Mindenhol Santa Calusok vannak, akik megadott díjért vagy ingyen ajándékokat osztoganak a gyerekeknek, az iskolákban pedig karácsonyi műsorokkal készülnek az osztályok. Ebben a multikulturális közegben megannyi vallású család befogadja ezt a római gyökerekig visszanyúló keresztény ünnepet. Sok muszlim ismerősöm ünnepli a karácsonyt karácsonyfával vagy anélkül mint már a vallási keretekből kiszabaduló globális ünnepet. Az iskolai karácsonyi ünnepségen pedig vallástól függetlenül minden szülő áhítattal hallgatja a gyermekét.

A karácsonyfát és az egész házat az angolok december elsején díszítik fel. Nem ismerik a szaloncukrot, ehelyett cukorrudakat helyeznek el az ágakon és a jól ismert díszeket, valamint cracereket, amelyekbe ajándékok és vicces idézetek vannak rejtve.

A karácsonyi vacsorát az angolok nem december 24-én, hanem 25-én tartják, a Szentestét pedig a templomokban töltik karácsonyi kórusokat hallgatva. Mi a saját szokásaink szerint 24-én egésznap készültünk az ünnepekre, hogy ezt követően a Szentestén élvezzük a közös családi vacsorát. Az ajándékok másnap reggelre kerültek a fa alá, ami nem kis nehézségbe került a Télapó részéről, hiszen egyetlen studiószobában nehéz nesztelenül bármit is tenni.

Londonban nincs korlátozva a tűzijáték használata, így már novembertől naponta betöltötte a környéket a tűzijátékok áradata, ami valószínűleg egy idő után már a legtöbb ember számára megterhelővé vált. Ilyesmit bármelyik közeli nagyboltban lehet venni, és szilveszterkor egy olcsóbb kiszerelést mi is kipróbáltunk éjfélkor. 

Január

Az ösztöndíj utolsó hónapjában minden erőmet belevetve dolgoztam, emellett a felkéréses publikálások határidejének is meg kellett felelnem, így több szinten voltam leterhelve. Sajnos elég sok feldolgozandó forrásanyag maradt még, így ösztöndíjjal vagy anélkül folytatnom kell a londoni kutatást, esetlegesen bevonva az oxfordi könyvtárakat is. A hónap végén az ösztöndíj lejártával visszatértem Magyarországra, hogy letegyem a vizsgáimat. Ezt követően most pedig újabb erőfeszítéseket törekszem tenni a disszertáció megírásához folytatva az angliai kutatást.

Hasznos tippek Angliába pályázóknak

Új utakat járni nem mindig könnyű, így úgy gondolom, hogy eddigi tapasztalataimat felhasználva megosztok néhány fontos információt, hogy mire célszerű figyelni, és miket érdemes tenni ahhoz, hogy egy gondtalan utazás részeseivé válhassanak azok, akik a nyomdokaimat szeretnék követni. Elsősorban mielőtt bárki is belevág egy angliai szakmai gyakorlatba, ismerje meg a lehetőségeit. Célszerű előre takarékoskodni, hogy már egy megadott anyagi kerettel kiegészíthetővé váljon az ösztöndíj összege. A tájékozódásban sok segítséget nyújt megannyi ebből a célból készült Facebook-csoport (pl. Angliai segítőkész magyarok, Londoni Magyarok Egymásért Közössége, Hunglia) és honlap (Angliai kisokos (https://www.angliaikisokos.com/) is. Mindenképp azt tanácsolom annak, aki belevág, hogy ne adja fel, és tartson ki, mert sok előnye származhat egy ilyen útból mind szakmailag, mind magánemberként. Alkalma lesz egy újabb kultúrát megismernie, egy új környezetet, mely során önállóságra tesz szert külföldön. Emellett újabb szakmai és baráti kapcsolatok építésére is sor kerülhet számára, amint a Campus Mundinak köszönhetően egy nemzetközi diskurzus részesévé válhat.  

Sok sikert és kitartást kívánok nekik.